Mostmár magamban sem hiszek.

Összezavarnak. Elindulok egy irányba, megkérdőjelezik. Kételkednek bennem. Lehet, segíteni akarnak, de csak ártanak. És még csodálkoztok, hogy nem tudom, mit akarok. Igen, tudok festeni. És szeretek is. Sőt, mindennél jobban. De attól még eszem is van. Tudod, az a csavaros valami itt, a kobakomban. Azért, mert nem tűnik úgy. Attól még van. Nemhinném, hogy néküle itt tartanék. De ha ennyire mindenki azt akarja, akkor elmegyek Szegedre. És festeni fogok utolsó levegővételemig. Tényleg ezt akarjátok?