Meseszép reggel

Így utólag belegondolva, lehet nem kellett volna packáznom a busz nevű járművel.

Reggel megindulván azon kaptam magam, hogy szemben velem megjelenik Ő. Még távol volt, ezért futásnak eredtem a nagy színes szoknyámban, virágos topánkámban és az újonnan szerzett csupamintás táskámmal. És futottam, futottam, majd észbekaptam, hogy az egyik lábamról hiányzik valami. Visszaszaladtam, futottam tovább, a táskám csatja érthetetlen módon felmondta a szolgálatot a nagy súlyt és a hirtelen iramot nem bírván. Hatalmas csattanással zuhant a földre, felkaptam, és megintcsak futottam. Az övem kicsatolódott, majd' elhagytam a ruhámat és a szélborzolta fejemet kishíján. Reménytelenségemben megálltam, és sóvárgó tekintettel néztem a nagy ikaruszt, és a benne ülő vezetőbácsit, miközben harmatvizes fű csiklandozta fedetlen jobb lábikómat. Talán hatással lehetett rá a gondolat, hogy állj meg most azonnal, vagy hozzádvágom a cipőmet, mert lehúzódott az út jobboldalára és jellegzetes sziszegés jelezte, hogy az ajtó tárva-nyitva előttem. Átrohantam hát a túloldalra megküzdve néhány dudáló, türelmetlen autóssal. Bocsánatkérően, mégis érthetetlenül kukucskáltam be a szélvédőn:
Hát neked sem volt még rossz reggeled?