Sodródás

Hétvégén az emberkéimmel voltam. Érdekes hangulat uralkodott felettünk. És volt mikor én nem tudtam uralkodni magamon. Ez nem fog változni. Főleg ezek után.
Kinga itt aludt nálam:) Nagyon jól éreztük magunkat, szeretném, ha máskor is eljönne.
Ma voltam ismét az 'első' hegedűórámon. Immár 9. alkalommal. Szeretem nézni a tanárnőt, már akkor is magával ragad a tekintete, mikor csak a kezébe veszi a hangszert. Varázslatos. Főleg mikor megszólaltatja. Annyira szeretnék én is olyan könnyedén és átéléssel játszani.
Megkaptam egyúttal a havi kotta-adagomat, büszkén a hátamra vettem a hegedűmet és hazaindultam. Ismerős jelenet ez, sokszor fogok hazavándorolni idén is a zeneiskolából. Közben a pár perccel ezelőtt muzsikált kis dalocskákat dúdolgatom magamban. Nagyon bele tudok mélyülni.
A mai hazamenetelemben volt valami különleges. Ott kezdődött, ahogy átléptem a kaput. Furcsa érzés kerített hatalmába, ahogy végiglépkedtem a sétálóutca elnyűtt kövén. Olyan érzésem volt, mint mikor 1 évvel ezelőtt, ugyanígy battyogtam hazafelé. Előjöttek az akkori illatok, érzelmek, gondolatok. Felszabadító és megkönnyebbült érzés volt ez. Mintha csak sodródnék az árral és nem, semmi pénzért nem akarok kiszállni belőle. Széles vigyorral az arcomon mentem tovább. Mintha repülnék. Mint aki szerelmes.

Igen, szerelmes vagyok.

Szerelmes vagyok

Az ódai dallamokba

A napsütésbe

Az édes illatokba.

  Szerelmes vagyok

A bárányfelhőkbe.

A madárdalba

És az erdőkbe.

  Szerelmes vagyok

A csillogó folyókba

A festményekbe

A szép hegedűszóba.

(...)

Ezt akkor írtam, mikor a bejárati ajtónkon berontva vetettem a hegedűmet a kabátom társaságában az ágyra anyukám rosszalló tekintetén keresztül, s letéptem egy darab papírt egy régi matematika füzet széléből. Van eleje is. És vége is. De a lényeg benne ez. Semmi más.


...mert az üres lapban van valami végtelenül tragikus. És mennyire igaza van, Tanár Úr! Jobbulást!