hétfő, április 19, 2010

1 évvel ezelőtt...

..............................................
Egy évvel ezelőtt 20 óra tájékán történt valami, amit sohasem fogok elfelejteni.
Az részletkérdés, hogy az eredeti terv szerint kb. 17 óra környékén lett volna esedékes az említett dolog, de én röhögve nem álltam készen rá.
Ő már régóta szerette volna...én is nagyon vártam, mert előtte még nem csókolt szájon senki sem.
És mikor először említettem ezt neki, meglepődött, mivel én nem az első voltam neki. Tudom, hülyeség, de nem éreztem fairnek az egész helyzetet. Miért mindig gyakorlottabb és bölcsebb emberekkel hoz össze a sors?!...talán ez a végzetem. Tanulni a jobbtól és jobbá válni:)

...az idő százszorta jobb volt, mint tavaly ilyenkor, mikoris elindultunk a nagy túrára a vasútállomás felé. Szokásosan betáboroztunk a váróterembe és az idióta graffitiket olvasgattuk a falon. Azóta már eltűntek. Elmondása szerint, ő akkor is "be akart cserkészni" de én túlságosan figyeltem ezeket a jeleket és inkább menekültem, mint közeledtem hozzá. Így utólag visszagondolva megsajnáltam szegényt, de nem bántam meg, mivel nemsokra rá mégiscsak megtörtént.
Ugyanolyan volt, mint akkor...sötét környék, sejtelmes fények, a pályaudvar pedig kihalt. Csak mi álltunk a sínek mellett és ölelt szorosan magához, mintha most tarthatna karjaiban utoljára. Megszólalt a hangosbemondó, majd éreztem karjainak egyre erősebb szorítását, én pedig azon kaptam magam, hogy annyira bújok hozzá, hogy majd' beleolvadok. Aztán jött az, amit vártam, de nem számítottam rá...az ajkaink egymásba forrtak, a térdeim remegtek, szédültem, majd' összeestem...időközben fel sem tűnt, hogy a vonat már benn áll. A pillanatot csak a síp szakította meg, amit átkozok azóta is...elengedett, felugrott a vonatra és elzötyögött... ugyanolyan remegő térdekkel értem haza. S a szédülés is megmaradt...azt hiszem a mai napig.
Majd ezt az egy csókot követte vagy 10 000 ugyanilyen és ennél sokkal édesebb.

Egy évvel ezelőtt nem volt merszem leírni még ezeket a sorokat, pedig ugyanilyen érzelmesen és őszintén hangoztak volna. Nem tudom miért nem tettem. Talán nem akartam elkiabálni a dolgot, nehogy a szívem szakadjon belé. De rájöttem, ha most kéne csalódnom, nem maradna szívem...
és mindig mondom Neked...

Igenis tudok nélküled élni...
...csak nem akarok! :)

2 megjegyzés:

Csongor írta...

jaj, ez annnyira aranyos :) detényleg
gratulálok! (főleg neked Pannus :D )

eper.panni írta...

óhát:) köszönjük Concs :P azért őneki is jár egy kis elismerés :P