hétfő, október 24, 2011

Konty


,,Korai még, korai még,
korai még a konty nekem,
korai még... bűn lenne ám,
ha elcsavarná a fejem."

green eyes

Tündérmagány



Az esők. A versek. A havazások.
A gyönge hóban megmosdó madár.
A kezed. A kezem. A tested jelei.
A halál kulcsa. A zárhatatlan zár.

A csönd. A düh. A világ-egyedülség.
Az ember örök esélye maga ellen.
A fölingerelt fegyverek. A tüskék.
A tüskék hamva tebenned és bennem.
                               /Csoóri Sándor/

vasárnap, október 23, 2011

Burkolt válasz. Válaszom: burok.

Jobb időpontot nem is találhatnék az írásra. Ez annyira jellemző. Bezzeg reggel (előreláthatólag a déli órákban) előbukkannak a sötétből a csúnya, önostorozó gondolatok. 
A sablonszövegtől: rég írtam, nincs időm, csapnivaló a kedv meg a kilátások, stb. eltekintenék.
Akaratlanul is be vagyok táblázva, nincs mit tenni. S a kis web-váram háttérbe szorul.

Bocsáss meg, igazán, ha műnek és túlon túl akaratlagosnak tűnik mondanivalóm, ennyire futja mostanság. A tömör lényeg s a szépítést már nem igénylő valóság. Részemre egy picit mégis elfogadhatóbb köntösben. Nem tetszik a köntösöm? Nem szükséges magadra húznod. Ki vagyok én, hogy bárkinek is meg akarjak felelni? Rég elvetettem már ezt a nyögve nyelős gondolatmenetet.
Írtam már, s hangoztatom: ennyi itt, tőlem. Ha kérsz belőle, vedd el, szívesen adom. 
Nem élek burokban, mégis van egy átjárhatatlan terem. S ki vagy te, hogy ok nélkül szabadon haladj át rajta? Nincs extrém stílusjegyem, legújabb divat szerinti gönceim, amit mutogathatnék, amire a kutya se kíváncsi; mégis mindenki. Nem utazom egzotikus helyekre, fogalmazni sem tudok valami választékosan, s ha szerepelnem kell, remegnek a térdeim. Reggel kócosan ébredek, kávéval kezdem a napot, néha felemás zoknit húzok, mert hiszem, hogy az szerencsét hoz, ropogtatom a nyakam és az ujjaimat, hason alszok, csúnya szeleteket varázsolok a kenyérből, allergiás vagyok a parlagfűre, idétlenül kislányos a nevetésem, s a rendszertelenség a legnagyobb rendszerem. De ez ugyan kit érint meg? Nem azért írok ide, hogy bemutassam rémisztően ugyanolyan,  de mégis örömmel teli napjaimat, bár kezdetben úgy indult, de azóta eltelt néhány év. Nincs komolyabb alkotásom, amire százezrek kapnák fel a fejüket, de reménykedem benne, hogy talán efféle dolgokra jobban vevő egy elenyésző százalék, mint hogy közöljem, milyen jegyet kaptam matekból, milyen volt a tegnapi buli vagy hogy "nézzétek az új tízezerért szerzett kétütemű, naplementekésleltető rúzs-körömlakk kombómat". Örülök, ha azt hallom, vidámságot csempész az emberek monoton napjaiba pár írásom és képem, még ha nem is egy neves, elismert lány kezei közül kerültek ki. Leírhatatlan érzés. Az, hogy adtam valamit. Valami megfoghatóan megfoghatatlant. 
De kinek is írok én, holmi mesterkélt, mű leány?!

Bele a semmibe. 
(ezennel csökkentem a bejegyzések betűinek számát)


...előbb-utóbb meg úgyis ráunok, ne félj, erre az egész értelmétvesztett-komplexumra a 'lenni akarás' együttműködni képtelen erdejében.

kedd, október 11, 2011

Nem akarok hősnő lenni

Tegnap kicsit elszaladtak velem azok a bizonyos nagyléptű paripák. Kémia szerelmem megajándékozott pár 10 oldal gyönyörűséggel, melyet éjjel 1-ig élvezhettem. 3 csodás kávé kíséretében. Persze ma délelőtt már nem tűnt túl pengésnek előzőnapi tervem. Ez talán akkor volt a legszembetűnőbb, mikor óra közepén kezem és ajkaim heves remegésbe kezdtek. Nem vagyok függő. Csak egy szegény, túlvállalt fiatal, aki valami megoldást keres. Hát egy biztos: ez nem az.
Új környezet - új erő. Szobám egy nagyobb részlete megkérdőjelezhetetlenül átalakítva. És a legjobb, hogy minden nap teszek hozzá valamit. Sokkal jobban pannusos. Szuperságos:) Ma is így indultam neki, hazaesve a végeláthatatlannak tűnő órákról. Felrohantam a padlásra újabb kincsek után kutatva. Annyira megörültem a sok kacatnak, hogy lefele jövet megtanultam velük repülni. A poros lépcsőnek meg szüksége volt amúgy is már egy ölelésre. Észbekapva ezen bénáskodásomon hangos (már levédetett) kacajjal nyugtáztam a történteket. Csak a fél ház hallotta a nevetést. Utána rájöttem, hogy b****** meg, nem tudok felkelni. Gólyatánccal visszaosontam a lakásba és idétlenül, de véghezvittem tervemet. (képek később) Bokám azóta jobban, bár még mindig a méretének kb 1,3-szerese és a színe is lilában játszik.
Ebből a bénázásból született Geribogyó jóvoltából még egy ötlet, mely először csak buta csipkelődésnek indult. Az OKTV-re, mely eddig reménytelenül ötlettelennek tűnt. Hát ez van. Ez lesz:)

Személyes élmény? Pipa.
Megérintett? Hogyne, be is lilult...
Kivitelezés? Munkanapló jobb lesz, mint maga a munka, de megoldjuk.
Technika? Meglepetés.

Tökéletlenül tökéletes.

vasárnap, október 02, 2011

A rendszerezés alapegysége

A füzet után jöhetnek a nagy mappák, mert annyi lappal fogok gazdagodni, hogy utánfutóval sem tudnám szállítani, mint ami tegnap elkapta Endikét és kishíján engem is.
Apa hozott két nagy sárgát, nekem uncsi volt, hát pont.
(fennebb található fekete-fehér mása, azt este csináltam ismerőseim körében történő enyhébb prezentálásra, csak silány minősége miatt megbuheráltam kicsit a kinézetét. Ez már a valóságot tükrözi. Zárójel bezárva.)