vasárnap, november 20, 2011

Minden porcikám

...s minden sejtem a napfényért áhítozik.
Ha meg hideg van, akkor legyen már értelme.
Igazán megbocsátó lennék  milliónyi hópehely fejében. 
Az albedó  meg már-már felér egy vérszegény napsütéssel.
(persze elég lenne, ha itt belül lenne némi reménysugár)

péntek, november 18, 2011

Megkésett csalódás





Csak hiszed, hogy voltál olyan, 
kinek hinni szerettelek volna.
Hiszen hitem elúszott s többé el 
nem húzott hiszékeny szívem ólma.
Hihetetlen.

de most már el merem hinni.

csütörtök, november 17, 2011

Kérlek, érts félre!

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - 
A legnagyobb defektem: nem tudok kommunikálni az emberekkel. Valahogy máshogyan lehetek programozva. Amit viccnek szánnak, az gyakran nekem másik zsákba pottyan, ha viszont én mosolyognék az 'alannyal', ő teszi máshova a neki címzett csomagomat. Az első variációt huzamosabb ideje próbálom kiiktatni, és ócska kis kegyelem mosolyt vakarni orcámra, azonban a másik kimenetel állandósult. Így igen nehéz. Valóban belekerülhettem ebbe az érthetetlen, elvont, elzárkózott, mufurc kategóriába? Minden esetre az önelemezgetés az már jel. Lehet a korral jár, de olykor-olykor a hátam közepére se kívánok senkit és semmit. Ilyenekre szoktam mondani, hogy lője fel magát a holdra egy doboz nyavalya kíséretében; s lám, én mivé lettem. 
     Pannus (én)[, mint személyiségzavaros, felnövekvő s törekvő valamicsoda] most újabb tettre készül. Új kiállítást szeretnék. Ehhez ugyebár kellenének képek (újból felvetett, elavult problematika). De most érzem az elszántságot csokoládé okozta endorfin-túltengéses véremben.


  Kéne még egy nagyadag festék, lap sem ártana meg
 lelkiállapot, de ez a szakadt szabadúszók már csak ilyenek. 


- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - 
Az ócska, banális ígéreteket meg kend a hajadra.

szerda, november 09, 2011

Őszi szösszenet

Gyorsan, még mielőtt aktualitását vesztené a téma. Hiszen úgy eltűnnek a levelek a pihenni készülő faágakról, mintha egy ipari ventilátorral fújatták volna egy egész álló éjjel. Volt, nincs. Mint az élet. Na, ne legyünk drámaiak. Legyen ez inkább a délután vásárolt csoki hasonlata. Pillanatnyi boldogság, mondhatni szívdesszert. Az ősz (most) a kedvenc évszakom. Ugyanis felém mindig az a preferáltabb, amiben épp sínylődünk. 
Ungvári Péter, frissen szerzett géniusz barátom olyan fotókat csinál fiatal kora ellenére, hogy hanyatt vágódok tőle és még 6-szor körbebrékelek a padlón. Így hát összefogtunk, mint két, zsenge, vizuális gyönyöröket igénylő figura, és ez sült ki belőle (egyenlőre.)








Az őszi szünet után rögtön kórházba kerültem. No, de nem kell megijedni, csak önkéntes sorba álltam. Biológiafaktosként adódott ez a lehetőség. Mivel csak havonta egyszer mehetek a nagy létszám miatt, igyekszem a tőlem telhető legtöbb szeretetet és pozitív mentalitást "adományozni". Én feltöltődöttebben indultam haza a busszal, mint valaha. Pedig már sötét volt. Olyan korán sötétedik. Mint ha csak ordítana az ég is, hogy "aludni kell!". És én érzékeny vagyok ezekre a rezdülésekre. Pech.
ITT pedig 11 perctől van egy kisfilm rólunk:) És én vagyok az alkalmi interjú-alany.

hétfő, november 07, 2011

Esős délután

Angol tanárnőm várva várt képe .