Gyorsan, még mielőtt aktualitását vesztené a téma. Hiszen úgy eltűnnek a levelek a pihenni készülő faágakról, mintha egy ipari ventilátorral fújatták volna egy egész álló éjjel. Volt, nincs. Mint az élet. Na, ne legyünk drámaiak. Legyen ez inkább a délután vásárolt csoki hasonlata. Pillanatnyi boldogság, mondhatni szívdesszert. Az ősz (most) a kedvenc évszakom. Ugyanis felém mindig az a preferáltabb, amiben épp sínylődünk.
Ungvári Péter, frissen szerzett géniusz barátom olyan fotókat csinál fiatal kora ellenére, hogy hanyatt vágódok tőle és még 6-szor körbebrékelek a padlón. Így hát összefogtunk, mint két, zsenge, vizuális gyönyöröket igénylő figura, és ez sült ki belőle (egyenlőre.)
Az őszi szünet után rögtön kórházba kerültem. No, de nem kell megijedni, csak önkéntes sorba álltam. Biológiafaktosként adódott ez a lehetőség. Mivel csak havonta egyszer mehetek a nagy létszám miatt, igyekszem a tőlem telhető legtöbb szeretetet és pozitív mentalitást "adományozni". Én feltöltődöttebben indultam haza a busszal, mint valaha. Pedig már sötét volt. Olyan korán sötétedik. Mint ha csak ordítana az ég is, hogy "aludni kell!". És én érzékeny vagyok ezekre a rezdülésekre. Pech.
ITT pedig 11 perctől van egy kisfilm rólunk:) És én vagyok az alkalmi interjú-alany.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése