csütörtök, szeptember 30, 2010

Ez így ez nem lesz jó ez így

Csak a hétfő, a kedd, a szerda, a csütörtök, a péntek, a szombat, a vasárnap. És az egész előröl. Csak néha hétfőből hirtelen péntek lesz. És van mikor kedd után 3 szerda jön. Mindez a lelki állapotomtól függ. 
Most 5 szerda volt.
Én szeretném, tényleg nagyon szeretném utolérni magam. Sőt, akarom. De a sok pofáraesés és sikertelenség visszaránt. Nincs ezellen olyan védőkabátom, amelyről leperegnének ezek a dolgok. 
Na meg ez a hülye korszakom. Nem érdekel semmi, majd megoldódik, úgyis megcsinálom. Nemtudom mit hiszek...
2 hét múlva jön hozzám egy német cserediáklány. Nálunk lesz egy hétig, tavasszal pedig én megyek ki hozzájuk:) Van 2 hetem, hogy megtanuljak németül. Ha mégsem, hát még mindig tudok rajzolni...

vasárnap, szeptember 26, 2010

Szorosan összefonódott bundikenyér-barátság

'Fruzsi és én'
Ezt a képet Fruzsinak festettem. Remélem tetszik neki. Meg is kaphatja, ha szeretné.
 (előbb még jön velem a kiállításra:P)

Szeretem Fruzsit. Fruzsi hasonlóan szabadszájú és nyitott személyiség mint én. Vagyis, még talán jobban is. Szeretek Fruzsival beszélgetni. És nem azért ad nekem igazat, hogy mondjon valamit, hanem mert tényleg úgy gondolja. Fruzsi mulatságos. Már attól nevetni kezdek, ha vicces arcot vág, és ugyanígy fordítva. De legjobb, mikor azon röhög, hogy én azon röhögök, ahogy ő röhög rajtam, azért mert épp rajta röhögök:D Fruzsival szeretek muffint sütni, Spongyabobot nézni, menőtesósat játszani, legozni, forrócsokizni az erkélyen, miközben a főnököt szidjuk és bundikenyeret majszolni. Volt egy rövidebb (pár éves) időszak, mikor elhanyagoltam. Talán a suliváltás miatt. Igen, ez lehet az oka. Most suliban sem sűrűn találkozunk, hiszen 1001 dolga van mindkettőnknek, főleg neki, az érettségi miatt. De Fruzsi kitartó. És sikerülni fog neki:)
Fruzsi meghatározhatatlan jelenség. Úgy érzem hasonlít hozzám. Márcsak abban is, hogy úgy érezzük, sokan lenéznek minket, mert mi nem követjük azt az életformát, amit a nagytöbbség.  De mi ezen csak nevetünk és esszük tovább forrócsokival a bundikenyerünket...:)

szombat, szeptember 25, 2010

Mi az hogy boldog?

,,Ne köszönd meg, de vegyél, vegyél majd virágot
amitől féltél az már tegnap biztos fejbevágott
kapcsolóval a TV-t gondolj, gondolj, gondolj arra
hogy úgy dőlt össze minden, mintha omlani akarna..." (30y)

csütörtök, szeptember 23, 2010

Kosztolányi Dezső: Szeszélyes futamok a holdról (részlet)

Ma félek a holdtól,
e sárga koboldtól,
félek.

Kísérteni feljött.
Körötte a felhők
állnak.

Olyan buta-bámész,
bandzsítva reám néz,
némán.

Jaj, mindenem elhagy.
Oly végtelenül-nagy
a föld.

Meg is halok, érzem.
Reggel hideg ércen
fekszem.

Birkózzak a holddal?
Sötét a hegyoldal
alja.
(...)

Átkozott csőlátás

Csak Ő és ő és...őőő...igen Ő. Nem. Vagyis igen, csak...mégsem. Megmagyarázhatatlan. Próbáltam a hengeremet szétfeszíteni, szanaszétvágni, kiharapni, összekarmolni, szétrúgdosni, ki is festettem már, de a lényeg megmaradt. A kép, amit a végében látok. Pedig állítottam mást elé, tényleg. Nem az igazi. Talán nem is varázshenger ez. Tényleg csak egy WC-papír maradék kis papírhengerecskéje lehet. És a letekert sok papírdarab jellemzi az egész helyzetet. Nagy sz*rban vagyok...

vasárnap, szeptember 19, 2010

szombat, szeptember 18, 2010

Én Es-Ő

Párnával az ölben, fület befog
De hallgatni, ahogy az eső kopog
(Végig az utcákon és az öreg cserépen)
S a szívdobogását csupasz mellében.
Hogy itt van, csak képzelet, eszme
Mint aki futott, eszét vesztve
Úgy kapkodom a levegőt, s kezemmel a semmit
Halkan távozhatnál, megtehetnél ennyit.
•••
Nem úgy, hogy minden lépted robbanás
Mint atombomba
nevetésed már nem vízcsobogás
Zaj csupán, otromba
s a szemed sem tükör, csak zavaros víztócsa
Már nem vagyok szerelmes a hangodba...
Szürke álomkép vagy, ki vissza-vissza baktat
Pont oda mellém, hol emléked hagytad
Csak fekszel mellettem, lelöknélek, érzed
Miközben a minket körülvevő ürességet nézed
S megint egy csattanás, megint egy álom
Egész éjszaka azt a pillanatot várom
Hogy eltűnjön a sötét, jön helyette hajnal
Eltűnsz te is végre, el a pillanattal
Úgy hiányzol nekem, mint madárnak a csőre
Mégis úgy gyűlöllek, hogy rímet hányok tőle
Újabb robbanás és újabb kételyek
Tudod, hogy most végképp nem mehetek veled
Csukd rám az ajtód, s eredj utadra
Saját álmaid, s korlátaid kutatva.
Elmondtam már neked a mindent és a semmit...

Halkan távozhatnál, megtehetnél ennyit.


(Mostanában nagyon rámjött az írhatnék is. Mi lesz ebből?)

Dobj nekem egy 6-ost!

Nem tudom mit kell ilyenkor kezdeni magammal. Fogalmam sincs, mi a következő lépés. Jobbra, balra, előre 2-t, hátra 3-at. Nem vagyok tapasztalt. Nem vagyok jós. Van egy dobókockám. Először 6-ost dobtam. Aztán 1-et. És úgytűnik, az életem is csak ezt a két számot ismeri, mivel vagy a plafonon vagyok, vagy a földön. Szélsőségek. Csak a föld alatt ne legyek még.
Mit lehet még kezdeni a dobókockával? Volt már, hogy kampót szúrtam bele és medál lett belőle; volt hogy kifestettem minden oldalát más-más színűre; többet felfűztem és karkötő is lett. A sorsom a kezem(b)en van? Talán. (és ez a legfájóbb szó nekem a bárcsak mellett) Mit lehet még kezdeni egy dobókockával? Elhajítani a sunyiba és reménykedni, hátha kobakon talál. (Vigyázz, nagyot tudok dobni!)

péntek, szeptember 17, 2010

P-én

Van egy lány. Nevezzük P-nek. P nagyon elvarázsolt és gyakorta nem tűnik fel neki, ha köszönnek az utcán, sőt ő olyanokra hajlamos ráköszönni, akiket nem is ismer. Elnézést kér, mivel rossz a szeme. De, van szemüvege. Nem szereti.
P imád festeni. Annyi baj van most, hogy P festett képeket, de nem rakhatja ki a blogjába, mivel P-nek hamarosan lesz egy kiállítása az iskolában és nem akarja lelőni a poént. Ennek ellenére P mégis rakott ki képet fejlécbe. P türelmetlen és kapkodós. P reméli, örömet okoz majd a képeivel:)
P meghatározhatatlan. Sokaktól kérte már, hogy definiálják, de senkinek sem sikerült igazából. P nyitott, mégis tele van titkokkal és megválaszolatlan kérdésekkel. Tehát P nagyon rejtélyes és olyan titkokat őriz, amikről kevesen tudnak. P-nek kevés igaz barátja van. És már azokban is kételkedik. P ha szomorú, mindig fest és sosem akkor sír, mikor a legalkalmasabb lenne az időpont. P leginkább a nevetéstől szeret sírni.
P nem szereti, hogy előbb van a P mint az R, és véletlen neki küldenek sms-t, amit nemigazán szeretett volna kapni. Lehet nem is véletlen volt. De akkorsem szerette volna megkapni.
P szeret segíteni, hallgat, amég csak tud, de ha betelik nála az a bizonyos, akkor nem áll jót magáért. P-t sokan átvágták már. Mert P naiv. És inkább csalódik, minthogy unalmasan éldegélje mindennapjait. P nagyon sokat tűr.
P csak egyet nem tud elviselni: ha hülyének nézik.

csütörtök, szeptember 16, 2010

Meseszép reggel

Így utólag belegondolva, lehet nem kellett volna packáznom a busz nevű járművel.
Reggel megindulván azon kaptam magam, hogy szemben velem megjelenik Ő. Még távol volt, ezért futásnak eredtem a nagy színes szoknyámban, virágos topánkámban és az újonnan szerzett csupamintás táskámmal. És futottam, futottam, majd észbekaptam, hogy az egyik lábamról hiányzik valami. Visszaszaladtam, futottam tovább, a táskám csatja érthetetlen módon felmondta a szolgálatot a nagy súlyt és a hirtelen iramot nem bírván. Hatalmas csattanással zuhant a földre, felkaptam, és megintcsak futottam. Az övem kicsatolódott, majd' elhagytam a ruhámat és a szélborzolta fejemet kishíján. Reménytelenségemben megálltam, és sóvárgó tekintettel néztem a nagy ikaruszt, és a benne ülő vezetőbácsit, miközben harmatvizes fű csiklandozta fedetlen jobb lábikómat. Talán hatással lehetett rá a gondolat, hogy állj meg most azonnal, vagy hozzádvágom a cipőmet, mert lehúzódott az út jobboldalára és jellegzetes sziszegés jelezte, hogy az ajtó tárva-nyitva előttem. Átrohantam hát a túloldalra megküzdve néhány dudáló, türelmetlen autóssal. Bocsánatkérően, mégis érthetetlenül kukucskáltam be a szélvédőn:
Hát neked sem volt még rossz reggeled?

eddig.Eddig.EDDIG VAGYOK.

kedd, szeptember 14, 2010

A gondolat

Ha a gondolat egy mérőszámmal megadható skalármennyiség lenne, amelynek az önfejűséggel való hányadosa megegyezik az egyaránt matematikailag, fizikailag és pszichológiailag tökéletes őrülettel; melynek sorozatszerű kirobbanásai hatással lennének a körülötte lévő tárgyak testi épségére, akkor bizony hazafeléjövet nem maradt volna a buszból semmi. Tovább robogna a göröngyökkel teli, rágókkalteliragasztott-üléses Volán-mezőkön; az utat pedig szerteszét robbanásnyomok és törmelékek borítanák - a rombolás nyomai, emlékeztetve arra a népet: Itt jártam. 




Nem a busz fog robbanni, hanem én, mindjárt.

hétfő, szeptember 13, 2010

Mi van veletek? Mi van velem?

Mindenki szenved. Mindenki világgá akar menni. Mindenki halni készül...
Elfutni a problémák elöl. Hát ez az észszerű viselkedés? Én nem tudok gyorsan futni. Ezért meg kellett tanulnom repülni...és felülkerekedni a dolgokon. Előbb-utóbb szembekerülsz a sorsoddal, kifáradsz a nagy hajszában és ő adja a nagyobb pofont. Ha ez bekövetkezik, ott a b) terv. Felállni és legközelebb okulni a hibákból. Bár valaki ezt külön élvezi, mert szeret elidőzni a padlón várva, hogy mások felkaparják onnan.
Mindenki egyedi. De ugyanakkor senki sem az. Nem állítom magamról, hogy különleges vagyok, sem hogy olyan tudással bírok, amelyel több lennék másoknál. És te sem vagy különleges. Nézz körbe. Számtalan olyan embert találsz mint te. Talán ők lesznek a legjobb barátaid. Nem vagy egyedi. Főleg ha mindenáron a másik bőrébe akarsz bújni. Nem férsz bele, hát nem érted?! Az nem te vagy. Csak az akarsz lenni...azzal akarsz valaki lenni, hogy senki vagy? Örülök. Pedig én másnak gondoltalak.
Én is elkezdhetnék most nyavalyogni, hogy semmi sem úgy alakul, ahogy szeretném. Hogy majd' megőrülök, annyifelé áll a fejem. A némettől, a matektól, a hegedüléstől, hogy kihasználnak, vagy jobb esetben: tesznek rám magasról az emberek. És? Jobb lesz tőle? Megváltozik? Könnyebb lesz?? Akkor meg? Szedd már össze magad és tekints előre! Mindig az a bugyuta önsajnáltatás. Ha meg annyira szeretnél...menjél világgá.

kedd, szeptember 07, 2010

Ambíciók

Ha nagy leszek, egy vidám, karkötős, színesszoknyás pszichológus leszek, aki nyit egy cukrászdát egy vidámpark és egy zeneiskola sarkán. A bútorok üvegből lesznek, melyet csokoládéöntettel töltök meg és bárki csapolhat belőle kedve szerint, ha arra fáj a foga. Ha nekem úgy tartja kedvem, oda viszem be a magányos, gondokkal teli lelkeket és a saját festményeimet mutogatom majd fel nekik fekete tintapacák helyett. Ha nekem lesz kedvem, én iszok a csokiból. Ha kedvem szottyan, még meg is fürdök benne. Lesz egy zöld bogaram és azzal furikázom majd minden szombaton a közeli kispatakhoz piknikezni. Ha meguntam, hazamegyek a 122. emeleti szobácskába és a felhőkkel hálok. Ha kedvemtartja, csak kihajolok a szivecske alakú ablakomon, amit színes kisvirágos függöny keretez és harapok egyet az édes vattacukorból.
Kedvem szottyanhatna talán észhez térni is már, úgy szépen, lassacskán.

hétfő, szeptember 06, 2010

Sodródás

Hétvégén az emberkéimmel voltam. Érdekes hangulat uralkodott felettünk. És volt mikor én nem tudtam uralkodni magamon. Ez nem fog változni. Főleg ezek után.
Kinga itt aludt nálam:) Nagyon jól éreztük magunkat, szeretném, ha máskor is eljönne.
Ma voltam ismét az 'első' hegedűórámon. Immár 9. alkalommal. Szeretem nézni a tanárnőt, már akkor is magával ragad a tekintete, mikor csak a kezébe veszi a hangszert. Varázslatos. Főleg mikor megszólaltatja. Annyira szeretnék én is olyan könnyedén és átéléssel játszani.
Megkaptam egyúttal a havi kotta-adagomat, büszkén a hátamra vettem a hegedűmet és hazaindultam. Ismerős jelenet ez, sokszor fogok hazavándorolni idén is a zeneiskolából. Közben a pár perccel ezelőtt muzsikált kis dalocskákat dúdolgatom magamban. Nagyon bele tudok mélyülni.
A mai hazamenetelemben volt valami különleges. Ott kezdődött, ahogy átléptem a kaput. Furcsa érzés kerített hatalmába, ahogy végiglépkedtem a sétálóutca elnyűtt kövén. Olyan érzésem volt, mint mikor 1 évvel ezelőtt, ugyanígy battyogtam hazafelé. Előjöttek az akkori illatok, érzelmek, gondolatok. Felszabadító és megkönnyebbült érzés volt ez. Mintha csak sodródnék az árral és nem, semmi pénzért nem akarok kiszállni belőle. Széles vigyorral az arcomon mentem tovább. Mintha repülnék. Mint aki szerelmes.
Igen, szerelmes vagyok.

Szerelmes vagyok
Az ódai dallamokba
A napsütésbe
Az édes illatokba.
  Szerelmes vagyok
A bárányfelhőkbe.
A madárdalba
És az erdőkbe.
  Szerelmes vagyok
A csillogó folyókba
A festményekbe
A szép hegedűszóba.
(...)

Ezt akkor írtam, mikor a bejárati ajtónkon berontva vetettem a hegedűmet a kabátom társaságában az ágyra anyukám rosszalló tekintetén keresztül, s letéptem egy darab papírt egy régi matematika füzet széléből. Van eleje is. És vége is. De a lényeg benne ez. Semmi más.


...mert az üres lapban van valami végtelenül tragikus. És mennyire igaza van, Tanár Úr! Jobbulást!