Fogam fehérjének megmutogatása e világnak pediglen nem mocskos szóösszetételeim és csekély energiám durva felszínre repdesése, hanem kislányos, rágottkörmös kezeim szabadjára engedése, illetve színes képzeletem megvalósulni akarása feltétel és korlátok nélkül.
Bele a véges végtelenbe.
Habár még augusztus közepét tapossuk bőszen, már érzem végemet. Amikor lepergett a bizonyos utolsó nap a gimnázium falai között, már éreztem, hogy hozni fogódzom megszokott formámat e nyáron is. Értem ezalatt a nagy fene kényelmemet, ami megkeseríti egyre nagyobb téttel rendelkező silány életemet. A sok lustálkodás és az élvezetek buja hajszolása elérte azt a szépnek nem mondható célt, hogy ülnek a nyakamon a feladatok, én meg cipelem a hegycsúcs felé. A kis post it-eimből csak kettő véresen komoly, mivel a SZIN és azoknak a bizonyos bűnös csokiknak elfogyasztása újabb élvezethabzsoló, lélekfelemlő tevékenységek. De tudjátok mit? Nem bántam meg! Ez a tanév nagy próbatétel lesz számomra és újult energiákkal akarok neki vágni. Mert, tudjátok, nem igazán vagyok egy kitartó egyén. Sok mindent feladok. Igen, sok mindent.
De egyet nem eresztek.
Ezek pedig az álmaim...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése