szerda, július 17, 2013

Félperces Panni

Szánom-bánom, de ismét csak pár szóra és képre fogja futni ez a bejegyzés is. Ennyivel be kell érnetek, sajnálom :D
A szülinapom, azaz hetem fantasztikus volt, kicsit higgadtabb és felnőttesebb, mint az eddigiek - illetve csak egy bizonyos darabkája, mert a szegedi része eléggé elvadult, ahol is egy vízipisztoly miatt dobtak ki a szórakozóhelyről (4x egymás után...) de erről majd később.


No meg kissé be is vadultam, vörös lettem egy hónapra, mivel ez csak színező :) Nekem nagyon tetszik, már kezdem is megszokni, viszont eléggé fakul mosásnál...(igen, várom szeretettel a "de szar a hajad" típusú kommenteket ismételten :D)
Szombaton egy felejtős, de annál felejthetetlenebb lagziban is voltam.
3. napja tűzzománcozom reggeltől estig, viszont eddig nem sokra jutottam, mert borzasztóan fáradt vagyok és egy 22 fős gyereksereget tanítgatok erre-arra, főleg hogy szóljanak inkább, ha medált akarnak vágni a nagy lemezvágó ollóval, mert ma is megjárta az egyik...szóval zajlik az élet, pénteken pedig ismét irány a jó öreg Balaton - 24-én pedig kiderül, mi lesz a Pannusból.

19 lettem én...

Fruzsi új karkötője tőlem :)



Nekem mindegy, csak a színe legyen vörös!

Szegedi szukák 

És megint 19...itt már Ákos tortájával :)




Lakodalomban "kicsimmel"

Bagolymedál

Csak házak.

Pizzaszerelmem nyakláncba fonódva

Horrorgif a Mosolykának ajándékozott kép tűzzománc változatából


Most pedig nekiállok könyvborítót rajzolni. További szép nyarat mindenkinek, majd jelentkezem! :*

3 megjegyzés:

Anka írta...

kicsit el voltam havazva, de mindképp aktuális még a tűzzománc rendelés, a héten összefirkantom, és általküldöm, mit lehet kihozni belőle :)

amiből tűzzománc verzió is készült, alapvetően az egyik kedvencem tőled, a bagoly is haláli, és a habitusodhoz/stílusodhoz/művészetedhez szerintem hobban passzol, és egyébként is jobban áll ez az árnyalatú vörös haj, szvsz megtarthatnád tartósra a jövőben, a festett-csomózott póló pedig még mindig atomklassz, szóval hajrá a továbbiakban etéren is :)

eper.panni írta...

Kedves Anka, az a baj, hogy csak 4 napig voltam a táborban, most már a Balaton partjain tengődöm, szegény én :P szóval rendelésre már nem tudok csinálni sajnos, de a régiekből még megvan pár, majd lefotózom, elküldöm Neked, ha gondolod! :) Köszönöm a haj-bókot, nekem is nagyon tetszik, de sajnos már kopik ki belőle a festék, mert már a sokaid mosásnál járok :( tervezem tartósra befesteni :) a pólót pedig én is imádom <3 :) Örülök Neked, hogy ilyen normális hangvételű kommentek is érkeznek és nem a dicséretek miatt, hanem a hangnem miatt. Sajnos törölnöm kellett párat az elmúlt időszakban :/ Köszönöm :)

eper.panni írta...

Anka ide írj nekem!
cz.pannus@gmail.com