kedd, december 09, 2008

Mikulás jött, és el is ment...

○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○
Hűűha. Lesz mit írnom, megsúgom előre;D csak időm lesz-e elég?! Majd megpróbálok röviden, tömören fogalmazni.
Az ájulásom oka mégsem vashiány, sőt egészen más véralkotók hiánya
sem. Inkább tényleg a sok stressz:S na hagyjuk...jöjjenek a heppysebb dolgok*:)
Megvolt a Mikulás-bál, amire már 3 órakor odamentünk Orsival asztalokat rendezgetni, savanyúságot pakolni, padokat hordani és egyéb más feladatokat elvégezni, amihez csöppnyi kedvünk sem volt. Aztán csak ültünk...röhögtünk..beszélgettünk. Csórtuk a
káposztát az asztalról, mert egyéb élelem nem mutatkozott a közvetlen környezetünkben x) szóval úgy azzal kábé jól is laktunk egy időre. Később sütit is hordanunk kellett...hát..hohóóó:D el lehet képzelni most, hogy vaaajooon mint csináltunk a sütikkel:D az asztalra hordást leszámítva...^^
7-kor jöttek a puccos kirittyentett vendégek, köztük sok ismerősöm szülei és persze sok tanár...hát vajon kiknek az asztalát kaptam, hogy hordjam ki a kaját nekik??? NAA??? hát a tanárokét...köszöntem... xD ráadásul a csarnok túlsó végében volt az a 4 asztal. és volt ahol 11 sültet kértek. Meg is jegyeztem az öltözőben, hogy: "fene a belüket!" és visszahallottam röhögve egy "de hát fizettek érte!"-t. Természetesen pont bent volt az egyik tanárnő, és ő tette hozzá az utóbbit xD Eljött a kajahordás, minden a feje tetején, azt se tudtuk merre rohangáljunk. A húsra meg annyi szószt tettek, hogy mindenki rácsurgatta a cipőjére xD grat. konyhásnénik. Én még boldogultam is valahogy, de egy kedves, drága, vidám nőci...kissé meglökte a kezemben a cuccot. a többit meg kitalálh
atjátok. Hát végülis sikerült kihordani az összes kaját. Pihentünk. Aztán szedhettük össze a tányérokat. Hát köszi:D Utána Orisval átvetkőztünk xD és mentünk tombolát árulni. Eladtunk 2 tömbbel, vagyis 20ezer péézt kerestünk;D többet is tudtunk volna, de mentünk a néptáncosokkal népdalokat énekelni meg bezsélgetni:D nagyon jó volt. Olyan 11, fél12 körül jöttem haza Orsiékkal. Jah és csórtam húst...hát nehogymár:D 8 órán keresztül ott döglök és nincs kaja? biztosnem:P
Elkezdődött még 1 hét...már csak ez van meg a következő, aztán végre téli szünet^^ na meg a karácsony:) Hétvégén elvileg megyünk Grétimékkel jégkorizni Szegedre, aztán következő hétvégén meg Coniékkal :D szóval programok már megvannak. Jah és még vasárnap 3. gyertyagyújtás a szökőkútnál. juhú. szólózom a Csendes éjt :D jah és persze egyre jobban halmozódnak a dolgozatok így, félév közelettével. Felvételi ugye. Matekból már írtunk is egy "felvételi-utánzatot" 45 pecig úgy, ahogy ott lesz. Ma hozták. 80%. Köszönöm. xD
○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○
na puszi mindenkinek*:)

5 megjegyzés:

Coni írta...

jahm, várom már a korizást :D soksikert a felvételihez :D

ééés
jókaképek :P :DD ^^

eper.panni írta...

köszönöm:) még 1 hónap...és utána szoríthatsz nagyon-nagyon :D hogy együtt hülyülhessek veletek még 2 évig^^
és szerintem is jóképek:D^^
PUSZ

Coni írta...

hogyhogy két évig? :DD jaaa
téleg
én két év mulva elmegyek
basszus
lol
nem is tudtam xd

eper.panni írta...

xDD el hát. ^^ elmész többszöris xDD na hagyjuk a perverz gondolatokat. Szóval. Próbálom majd megédesíteni mindennapjaitokat(:

Coni írta...

juj ez durva volt xD

megédesíted hát xD