Mellett kuporog csöndesen egy magam fajta
Elveszett, meggyötört, telhetetlen lélek,
S alig érthetően azt suttogja: félek!
Lámpa fel, lámpa le. Nem bírja a fényt sem.
S halkan mormolja e szót, úgy, hogy alig értsem,
Mert a "lámpa le, lámpa fel" lélek a másik,
Aki több és több vidámságra vágyik.
Élvezi, ha a napfény csillan meg pilláin
S nevetve táncolhat a boldogság szikráin.
De kioltják egymást, mint lúg a maró savat.
Van, hogy a bánat győz, vagy az öröm marad.
Most mindketten közömbösek, kapcsolón a kezük
S a lámpa fényével együtt vesztik el az eszük.
A feszültséget többé nem győzi az égő.
Csak ne ez a kattintás legyen még a végső.
(a mai volt a "tedd tönkre" nap. mindent. magadat is.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése