hétfő, május 16, 2011

Tündéred leszek, tündéred vagyok

Mások a hangok, s mások az ízek, mikor Veled vagyok (unos-untalan).
Szállnak az igék, szállnak a közhelyek. A kisujjad szeretnék lenni. Vagy a futkosó hideg selymes bőrödön képzelt, képzelgett hajnali órákban. A hang a füledben. Vagy a hangod hangja. Az a falatnyi bókokat szóró, édesen simogató dallamjáték, mely önfeledt kacagásba fordulván imádott háttérmuzsikája legkedvencebb napjaimnak.
Még a cseppek is felfelé esnek, vissza, a feneketlen égboltot gondosan bebugyoláló piszkos vattacukorfelhőkbe.
Szívem piciny, rozsdás óraszerkezetének tematikus, monoton kattogásai hevesebb, hatványozott ritmusban jelzik tovább, ha közel hajolsz hozzám: csak érted. Érted?

Azt akarom (és véletlenül sem szeretném), hogy visszafelé járjon; ezt legjobban a talpalattnyi világon. Meg hogy húzd meg szőke, napcsillogtatta copfomat és mondd, hogy utálsz, hogy érezzem, mennyire szeretsz! Add markomba az olvadt csokid hétnyolcadát kopott farmerod farzsebéből s a kakaóscsigád édesen tocsogó közepét; lökj ki a nyikorgó hintából (mellyel az egeket szoktuk nyaldosni semmittevésünk édes perceiben), csak hogy utána hozzámérhess. Rajzolj nekem képeket nyalókával, építs nekem égig érő homokvárat, add nekem az első kiesett, csöppnyi fogacskád, annak reményében, hogy tündéred vagyok...

Mások az álmok. Mások a képek. Az érzések is mások. Van, hogy jó minden. Van, hogy falra mászok.
Nem vagyok már kis copfos szőke törpe, földbe többé nemvagyok nőve, csak ki, belőle, de a hercegemnek hiszlek. S gyermeteg, reszkető lelkem csak egy kortynyi vigaszt talál.
Hadd legyek a tündéred!
Tudok varázsolni.

Mosolyt.

Nincsenek megjegyzések: