Nem tudok táncolni. Csak a lelkem s a szívem perdül háromszor, ha velem vagy.
Huszonháromszor.
Fáradt testem a fűben elterül
Emlékeddel álomba szenderül
Annyira sosem foglak szeretni, hogy tiéd legyen az utolsó bonbon a dobozból.
Ne is hadakozz!
"Nem ezt akartam gondolni", félreértés ne essék,
Hogy értetlen arcomat legyen hová tehessék.
Kócos hajú, ásít, ébred és
Kávét készít. Édes ébredés.
Kihalt belőlem a költői véna.
Vagy egyszerűen ennyi vagyok: béna.
S ha nem volnék, én, szerencsétlen
Négy fal közé zárva
Szaladnék most feléd, szívem
Két karom kitárva.
Az irodalom művészetét
Tanítják most éppen
És a falat szedném én szét
Ezerféleképpen.
"Fogolyként szaladok,
Menekülnék, de nem tudok:
Hisz az üldöző, s az üldözött
Egyaránt én vagyok"
Annyi, de annyi mindent szeretnék mondani,
De a falatnyi boldogság már valóra vált álom.
Apró lépteid koppanását a padlómon akarom hallani.
Légy, kérlek légy te a jókedv-ideálom!
Érzem, ahogy könnyed mosolyod, a talpalattnyi
Összefutkos testemen s meggyötört szívemen áthalad.
Miért kéne ettől ugyan elborulni, szétszakadni?
Hisz rég jobb ember lettem úgy veled, mint általad.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése