Metróhuzat

Nos, régi képeimet lapozgatván rábukkantam pár idétlen fotósorozatra hajdani "magával mit nem kezdős" énem nyomán. Pörgetve a képsorokat elég vicces arckifejezések villantak fel festékmaszatos monitoromon, így összepakolgattam őket. Értelme nem sok, de legalább jót alszok. 

Végre eltűnsz, csúnya, hasztalan szeptember...

blindness

Biológai faktos mivoltomra való tekintettel szép új füzetet kezdtem, szép új borítóval, szép új, üres lapokkal.

...lesz egy ilyen, hogy rajz OKTV és minden porcikám izgatottan várja már. :)

Hangulat-mumus

,,Ne szólj szám, nem fáj fejem." -
ó dehogynem! Sőt, minél jobban tartózkodik e állapotban, annál jobban feszít belülről. Ilyenkor mindig eszembe jut a Szaffi című mesében a jóég tudja már, hogy hívják bácsi, akinek szelep van a fején. Elkéne ide is. Vagy 3.

Fel lehet kötni azt a bizonyos gatya elnevezésű alsó ruhadarabot. 3 OKTV-nek ugrok neki egy lendülettel.

Esélyt csupán a rajzban látok. Reggel önbizalommal, reménnyel és örömmel teli hangulat-mércém a nap végére a béka feneke alatt stagnált tovább. A mai impulzusok sokasága negatív hatást téve rám a

maradék energiát is elszívták belőlem. 

Holnapra újratöltődök a kutatók éjszakája jeles ünnepélyére.

S bár hiába ez a kínszenvedés, még nem adtam fel a reményt. 

Mert a virág a romlott földből is képes kihajtani.

Én pedig várom az első hajtásokat...

Kimerültség - Pannus...1:0

...s még csak kedd nehezen pergő perceiben ámélkodunk, már a hétvége nyújtogatja felém elragadó kacsóit.

Az egyetlen szép az eddigi tanévben a biológia felmérőm volt. Van némi reményem a túlélésre, arra adott tanúbizonyságot.

Alvással töltött órák átlagos száma: 5

Ugyan ezen számjegy gimnáziumban történő elérése érdekében. Logikus, nem?

Személytelen semmis senkinek érzem mivoltomat ebben a hatalmas világban. Egyre inkább és méginkább. Miért voltam néhány éve olyan elragadóan könnyed, bizakodó és magabiztos? Most már nem látom értelmét a dolgok nagy részének. És még a szimpla lépkedést is megerőltető, kivitelezhetetlen hegymászásnak vélem.

Nem akarok felnőni. Örök gyerek maradok. Csak egy felnőtt kéne mellém, aki utat mutat.

Biológia füzetem elejébe kedvszínezőként az alábbi sort véstem:

,,Hiába szeretjük bukott angyaloknak tekinteni magunkat, ha valójában felkapaszkodott majmok vagyunk."

Napi ráeszmélés

A pillanatnyi csodákat azért nem vesszük észre, mert pont abban a pillanatban kopogtatnak életünk ajtaján, mikor mi a négylevelű lóherék után kutakodunk a hátsó kertben.

És a csoda hátulról, meglepetésszerűen vetette rám magát...

Megkésett félévi parádé

Tudom, nagy a hűhó meg a lelkesedés, de az 1 évet nem bírtam ki. Mióta megismertem, már tudom, hogy kapni fog egy ilyet. És kapott is. Az ajándékozás korán, de a beszámoló későn. Csak hogy hű maradjak magamhoz :)

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - 

Ennyi lenne a Mi kis albumunk. Eddig. Mert bővíthető, bizony az.

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - 

Én pedig őt kaptam viszont egy megható, saját hangvételű dal kíséretében:)
 (csak azt bánom, hogy elfelejtettem sunyiba zsebembe helyezni a telefonomat hangfelvevő módban)

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - 

Orsi jóvoltából hozzájutottam gyűrűalapokhoz, végre. Volt már alapanyagom és egy rakat megvalósítani kívánt, apróbb tervem.

Balról jobbra:

1.  2 éve készítettem egy medált tűzzománc táborban, csak voltam olyan lökött, hogy lyukat nem biggyesztettem rá. Éljen Pannus. De van gyűrűnk.
2. Ez egy sima gomb.
3. Ő a kedvencem. Mókás története van, mivel az alapanyagok Németországból származnak. A szétlapított söröskupakot és a fekete követ is az utcán találtam. Mázlista.
4. Megint csak egy gomb.
5. Ez pedig...gyűrű volt, csak letört eredeti alapjáról - mindez egy boltban, csak a kő véletlen a zsebembe került. Meggyógyítottam.
6. Gomb. És ajándék lesz egy nagyon aranyos lánynak:) (csak el ne olvassa...)
7. Ő is egy gomb, teklagyönggyel. Vagy mi a szösz. 

Természetesen a ragasztópisztoly ismét jóbarátom volt.

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - 

További jó hír pedig, hogy a szalagavatón valószínűleg 1 fehér ruhás tánc lesz, amiből előreláthatóan ki leszek túrva a sok nőstényállat által. Pedig nekem már ruhám is van. De még milyen.

Kiégett villanykörték hevernek lábaimnál

Az egyik eshetőség, hogy a fejem felett voltak, de a napok elteltével csak halmozódnak a törött égők. Nagy falat volt nekem így elsőkörben ez a biosz-kémia édespáros. De hát mivégre az élet kihívások nélkül? Sok lesz nekem a jóból - mondom unottan és sikeres 1 éven át tartó kézis múltamat előidézvén határozott mozdulattal repül a bioszkönyv. Egyik ágyról a másikra. Aztán a padlóra kifeküdve elhatározom hogy növényt imitálok és fotoszintetizálni fogok. Csak már a napfény nem süt be az ablakomon. Mivel a növények nem esznek csokoládét, sőt olyan primitívek, hogy előállítani sem képesek, ennek a karriernek is búcsút intek.

Az egyetlen szórakozásom mostanában, hogy este vehetek egy jó meleg habfürdőt. Meg hogy hegedülhetek a lovasszekéren hétvégén népdalokat. Ez a mai fiatalság...

De bizony a nagy fene tudásszomj mindenek felett. Ami azzal is jár, hogy a bejegyzések errefelé csökkenő tendenciát fognak mutatni (s ahogy érzem, ez nem csak számra, de minőségre is passzoló jelző)

Most már nem csak nézek, LÁTOK is

Nem úgy, mint eddig. Az orromig. Na aztán? Úgyis az után megyek mindig...mondták egyszer nekem, bölcsen. De most már látok. Szebben a színeket, az apró részleteket, s nem csak a kecsegtető nagybetűket, hanem az apró részt is. Kéne egy másik szemüveg, ami belülre is lát. Talán ott is meglátnám az apróbetűs részeket, mikor "aláírom" azt a bizonyos szeretős, megbízhatós, segítős szerződést embertársaim egyik példányával...

*Létezik olyan, hogy boldogtalan boldogság?

Annyi a baj, hogy ettől nem leszek okosabb. Pedig elkéne most errefelé egy nagyadag szorgalommal körített szivacsagynak nevezett valamicsoda.