hétfő, április 08, 2013

Hajsza

A fejemet még nem sikerült megtalálnom, de lázasan keresem.

Nos, gőzerővel készülök arra a bizonyos 1 hónap múlva esedékes érettségire. Ez ugyebár azt is jelenti, hogy nem túl sokat tudok itt téblábolni, pedig lenne miről írnom:) Mint ahogy szoktam itt mostanság, ez alkalommal is rövidre fogom!
A múlt hetem volt az egyik legrohanósabb időszak életemben. Tavaszi szünet? Ugyan már! Maratoni éjszakázást folytattam a jókora halom papírfecnivel, ollóval, ragasztóval és az elveszett ötleteimmel. Na meg embertelen mennyiségű kávéval! A magánprogram után bevettem Pestet egy nagy zacskó képpel és egy hatalmas mappával, ez előbbit a Pszinapszisra, az utóbbit felvételire szánva. Sajnos nem sikerült tovább jutnom, de ennyi jelentkező közül nem is csoda. No meg tudtam is, hogy ez lesz, de próbatételnek jó volt, veszteni valóm meg nem volt!:) Viszont sikerült összeállítanom egy (szerintem) szupi kis anyagot, sosem voltak még így rendszerezve a munkáim, ez meg ki tudja, mikor jön jól.
Mivel ez volt a b) terv és ez befuccsolt, így vissza is térhetünk az a)-ra. Kemény tanulás, hiszti meg karikás szemek után meg is valósítom! (Rajzolni pedig továbbra is fogok, ez a kis szünet viszont jót fog tenni)

Pár hangulatkép meg szösszenet a hetemről


A 2 kedvencem a 15-ből :)


Tervezési feladat. Vajon mi lehet ez?


Csoki, tea, mazsola, mandula.

Csak egy csésze álom...


Kisebb baleset is történt, de a legrosszabból a legjobbat!-ez a mottó.

És egy mai kép rólam. Mosolygok - tehát vagyok.

4 megjegyzés:

kissárkány írta...

hihetetlen vagy :D kitartást, nagyon nagyon szurkolok a felvételihez! én is most érettségizem, úgyhogy átérezlek... :D

eper.panni írta...

Akkor egy kalappal Neked is! Én pedig nagyon-nagyon köszönöm! :)

Névtelen írta...

cukik ezek a csészék alkotások. :D

eper.panni írta...

Aranyos vagy, köszi! :)))