Papír voltam egykor
Üres, fehér, tiszta.
De tátongó lényemet
Az élet teleírta.
Teleírta verssel,
Dallal s némi könnyel:
Hogy ami egyszer elmúlt,
Az többé nem jön el.
Emlékeztet ma is,
Ha néha előveszed.
Mikor mocskos zsebedbe
Belenyúl a kezed…
Ünnepi pillanat.
Kár, nem tudja senki.
Pedig ők tudnának rajtunk
A legtöbbet nevetni.
Nevetni, hogy fáj,
Hogy türelmem véges.
Seb vagyok csupán…
Égess ki, égess!
Ha megtörölted arcod
A gyötört papírkában,
Ne tétovázz sokat,
Égesd ki bátran!
Hisz papír voltam egykor,
Most már bűnös, mintsem tiszta.
De mégsem dob ki. Nem éget el.
A zsebébe tesz vissza…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése