Bújócska

Kicsit melengetően kacagtató. Még inkább hányingerkeltő és már-már azt az érzetet ébreszti bennem, hogy lángba borítanám az egész világot, hogy tüzesen forrjon, hogy legyen még egy Napunk. Huncutul undorító. Véresre karmolnám, még nem esdekel kegyelemért s én szájoncsókolnám. Mindemellett kellemes is. Mint lábatlógatni a pisimeleg folyóba nyáron. Ugyanakkor heves esőzés, szemerkélő cseppes, pusztító vihar, fátyolos zivatar. Émelyítően édes az illata. S ezzel a gondolattal emelkedek el a földtől és ölelek át egy felhőt és facsarok belőle esőt. Körforgás. Villámokat szóró szél. Cseppekben applikált napsütés. Értelmetlen értelem. Két oldala van az eszemnek: egy JÓ és egy ROSSZ. A rossz a nagyobb, mert terjedős. A rajzolás is hülyeség. Sosem az jön, amit akarsz. Írjál inkább. Legtöbbször az jön, amit akarsz. Nem értik? Te érted, az számít. Kint vagyok egy mezőn. Állatok bámulnak. Ostoba mind. A fűszálak is csak a csiklandozáshoz értenek és hogy az ostoba állatok megegyék őket. Az ember is egy állat, olykor a legostobább. És az érzelmeik. Érzelmek, ugyan. Kinek kell az manapság. Váltogatsz kétféle érzelmet az arcodon és elleszel éveken keresztül, mert a kutyát nem fogja érdekelni. Ha sok van belőle, akkor túl érzékenynek, hisztisnek vagy színésznőnek fognak tartani. Magadat minek tartod? Hunyd be a szemed. 

Olyan szorító és ölelő érzés egyszerre. Hideg és meleg. Végelgyengülés lesz a vesztem.

S én vagyok az, aki didergő lényemet sorok közé rejtem.

A bújócska nagymestere vagyok.

Szólhat ez szerelemről, irigységről, bánatról, örömről, hazugságról és bosszúvágyról is akár. Ki hogyan éli meg.