szerda, május 30, 2012

Üzenet a semmiből


Vánszorognak a percek; a gondolatok, érzések, tények és kérdések csak úgy repkednek olthatatlan hévvel, mint madár fészkéhez közeledve.
Otthon vagyok benned, hiába csak szíved előszobájában ücsörgök fejemet kapkodva (hogyan kerültem én ide?). Mind bentebb és bentebb vágyom (egy külön szobába, melyet csak nekem festettél álombeli színekkel, teljes szíveddel).
Hajam függönyként borul arcomba s illata téged hív el
ő s érezlek – közel. Olykor kipillantok mögüle: itt vagy-e vagy képzelődöm? Pont, mint mikor valóban itt vagy. (Szemem lehunyom, megdörzsölöm, mint álmos kisgyermek mesevilágából ébredve) S félek kinyitni. Félek: eltűnsz. Félek: nem vagy valós.
Lehetsz: álom, képzet, tündér, végzet
én egy valami szeretnék lenni: részed.

Nincsenek megjegyzések: