°°°° °°°° °°°° °°°°
- Mellesleg - közölte magától értetődő természetességgel -, nem foglak elhagyni!
Nem feleltem, és ő kétkedést vélt kiolvasni hallgatásomból. Felemelte az arcomat, hogy mélyen a szemembe nézhessen.
- Nem megyek többet sehová. Legalábbis nélküled nem - tette hozzá elkomolyodva. - Csak azért hagytalak el, mert azt akartam, legyen esélyed normális, boldog, emberi életet élni. Úgy éreztem, mellettem állandó veszélyben vagy, elválasztalak a világtól, amelyhez tartozol, minden pillanatban kockára teszem az életedet. Tennem kellett valamit, és úgy tűnt, ez az egyetlen, amit tehetek, az, hogy elmegyek. Ha nem hittem volna, hogy nélkülem jobb lesz neked, soha nem szánom rá magam, hogy elhagyjalak, Annál én sokkal önzőbb vagyok. Te voltál az egyetlen, aki fontosabb volt nekem a saját vágyaimnál. Mert én azt akarom, és arra van szükségem, hogy veled legyek, és sose lenne elég erőm ahhoz, hogy újra elmenjek. Most, hála az égnek jó sok ürügyem van maradni. Különben is, úgy látszik, te soha nem vagy biztonságban, akármilyen messzire megyek tőled.
- Ne ígérj semmit! - suttogtam. Ha megengedem magamnak a remény luxusát, és a végén megint csalódom...abba belepusztulnék. Amire egy egész sereg könyörtelen vámpír nem volt képes, a remény elintézné egy perc alatt.
°°°° °°°° °°°° °°°°
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése