Március- képekben, címszavakban

Szofia táblaavató a kórházban

 1 évesek lettünk:)

 Rákattantam a zombis játékra

 És erre a fölsőre is:

Új határidő naplóm

Mondhatni firkafüzetem

Ahogy most festhetek

Elmaradásom oka

nem más mint lustasággal fűszerezett betáblázottság.
Az előző hétvégén bébicsőszködtem a legédibb kisfiúval széles e világon:)

Mit is akartam mondani?
Majd visszatérek.

Egy régi papírról...

Papír voltam egykor

Üres, fehér, tiszta.

De tátongó lényemet

Az élet teleírta.

Teleírta verssel,

Dallal s némi könnyel:

Hogy ami egyszer elmúlt,

Az többé nem jön el.

Emlékeztet ma is,

Ha néha előveszed.

Mikor mocskos zsebedbe

Belenyúl a kezed…

Ünnepi pillanat.

Kár, nem tudja senki.

Pedig ők tudnának rajtunk

A legtöbbet nevetni.

Nevetni, hogy fáj,

Hogy türelmem véges.

Seb vagyok csupán…

Égess ki, égess!

Ha megtörölted arcod

A gyötört papírkában,

Ne tétovázz sokat,

Égesd ki bátran!

Hisz papír voltam egykor,

Most már bűnös, mintsem tiszta.

De mégsem dob ki. Nem éget el.

A zsebébe tesz vissza…

Mi vagyok, s ami nem

Nem vagyok ilyen (csak a kép alja):

 De legalább tudok ilyet:

És van egy ilyenem:

 És egy ilyenem:

...na és nekem ez tökéletesen tökéletes most.:D

Szíveső, vagy legyen vihar

,,Volnék nyakadra csöppent körtelé,

volnék ruhádba kent hasonlatok,

apró göröngy, ha megbotolsz belé,

kicsiny bogár, ha eltaposgatod."

Február 14: a piros szívecskék, a plüssmacik és a vörös rózsák ünnepe. Nem a kedvenc napom. Ami elsőként eszembe jut róla, az nővéremék házassági évfordulója, utána a giccs. Támadnak ilyenkor a boltokban. Közhely, de én is úgy vélem, nem ez az egy nap az, mikor szeretni vagyunk képesek. Viszont aranyos, az tény.

Hogy ne legyen rajtam egész nap az utálkozás nyoma, sütöttem közel száz csokis szívecskét és annak adtam, akit értem. Gerinek félre tettem azért párat:)

Utca, utca, de nem bánat:D

Egyébként napok óta sem aludni, sem tanulni nem tudok rendesen. Roma muzsikát ordíttatnak az alsószomszédok rendületlen, de már kezd sok lenni. Lehet fel kéne kapni egy rúzsás szoknyát és elragadtatni magam a dallal...

Volt egyszer egy pizsiparti

Már csak 1 nap és ez a kakaóba áztatott, drága kiflivég 19 éves lesz. Biztos nem számoltuk el?:)

Mellesleg

ma azt mondták, így nézek ki:

jó lenne valamit kezdeni a ruhatárammal.

Kísértés

Zuhanás, miben szállni kell
sebesség és égtájak nélkül. 

Ha elolvad a hó, hová lesz a fehér?

A csapból is a hó "folyik", mondhatni zúdul szerteszét. 

Reggel bosszankodva indultam a várhatóan az órával nemtörődő, leginkább szidalmaktól, mintsem meleggel túlfűtött buszomhoz, azon töprengve, hogy a holnapi napot talán ésszerűbb lenne két teniszütő talphoz való erősítésével indítani. A megálló leginkább egy erődhöz hasonlított, mivel tényleg logikus a havat nem arrébb hányni, hanem masszív combig érő  falat emelni a járda peremén és egy kis lukat hagyni neki arra a célra, hogy bebocsátást nyerjek a fagyoskodó várakozók paradicsomába. A kéthetente meghibásodó izé csak nem jött. Már kezdtem porcukrozott sütinek érezni magam négy lefagyott virgáccsal, mikor szóltak, hogy majd' 1 órát késik. Na tessék, mi mondhatunk bármit. De persze, én mindig csak lógni akarok.

Amit ma tanultam:
- az idősebbnek mindig igaza van, akkor is, ha nem, tehát de
- a 2 pulcsi és a 3 zokni nem elég, de inkább égne el, csak ne fagyjak jégcsappá
- fiú és busz után kár futni, majd jön a következő, kivéve ha Majsán laksz
- átfagyott tested meghálálja még a tűzforró mosogatólevet is, vagy kettőt
- az évben meg ne próbáljak többször beteg lenni, mert más megteheti csak én nem
- ha nem vagy gazdag és beképzelt, bújj a lyukba
- ne hagyd ott a suliban a könyveidet, mert megsértődnek és új gazdát keresnek
- ha a nyári emlékekben fürdőzöl tanulás közben, valószínűleg nem megy a fejedbe sem az aktivált komplexumok elmélete, sem a francia forradalom

ez van.

Ha-hó, hát legyen sok!

Kérdem én, a nagy hómennyiséghez gratis téli álom is jár? Napi 25 órához közeledek.:)

Ennek okai között szerepelhet mondjuk a már 1 hete rendületlenül dolgozó betegség-komplexumom is. Tűnj már innen, na!

Most ismét lehetne olyat játszani,amit én szoktam, azaz amit már nem szoktam, hogy az autók szélvédőjére esett hóba mosolygós arcokat és egyéb vidám dolgokat varázsolni ujjal, hogy jó  kedvük legyen, mikor megpillantják. Ez azóta nem áll fenn, mióta Endike felvilágosított, hogy ennek k..vára nem örülnek az emberek, mert amúgy is háborognak a tonnányi fehér micsodán, meg hogy le kell takarítani a szegény autóról. Pedig télen külön szerettem 0. órára bejárni 6-kor, mert akkor a környéken én léphettem először a szűz hóba.

Ahogy már említettem, ledöntött lábamról a betegség, így is hősiesen küzdöttem szerdáig, addig koptattam az iskolapadokat. Így bánta még ezt rajtam kívül 2 közelebbi barátom és a kedvenc tanárnőm. Most sikítozik a lelkiismeretem. Közre játszhatott mondjuk még a sok elszeparált beteg gyerkőc a kórházban kedden, akikhez beköszöntünk, de rájuk nem tudok haragudni, mert egytől egyig imádni valóak voltak. Itt van a szeretetkupacból pár manó (pedomaci sandán mosolyog):

Azonban "betegszünetemben" volt időm megfesteni egy rendelt képet,
ami mese-szerűre sikeredett, mert olyannak is akart lenni:)


Aki teheti, menjen hógolyózni, szánkózni, hóangyalt fetrengeni, hóembert építeni, birkózni és a másik kabátjába havat tömködni! Én most nem mehetek egyenlőre..:(

A jelentéktelenség netovábbja

Nincs annál megalázóbb és belülről mardosó érzés, mint mikor a legtöbbet kihozod magadból, még sem vagy elég. Véleményem szerint. Sikerült elérnem az érdektelenség azon fázisát, mikor azt sem bánnám, ha hirtelen nem lennék. Csak úgy.

Hazafelé zötykölődtem a rozoga buszon, azon elmélkedve, hogy valószínűleg kár volt ez az OKTV-s hajcihő, kitettem a lelkem, de elég nem vagyok. Pedig már-már a rajz az egyetlen dolog, amivel kicsit is kiemelkedek. Szóval csak zötyögtem, és azt képzeltem, hogy egy konzervdobozban vagyok valami piacos néni csíkos szatyrában. Erre felnevettem halkan, amire egy mellettem ülő bácsi -ismét- összerezzent. (A múlt héten történt, hogy felkiáltottam és elkezdtem firkálni a kémiafüzetem hátuljába, mire a jobboldalt helyet foglaló idősebb úr megijedt.) Úgy tűnik, az egyetlen tehetségem az idősek ijesztgetésében rejlik...

Ölni tudnék egy béke Nobel-díjért!

Nobeles mappára a Nobeles pályázatoknak.

Mellesleg köszönöm, jól vagyok. Ordítani tudnék, de csendben magamba fojtom. Egy nap kitör, s ebből lesz a legszebb requiem. A napokban televolt gyertyák tucatjával a szobám, s finom vacsi illata lepte be. Ennyi tellett tőlem; azt akarom, hogy ne legyek. Így, vagyis kevés. Bocsánatot nem kérek magam miatt.

Muffinvarázs 2

Orsi varázsdobozkája.

Muffinvarázs

Elmaradt ajándékbemutató.

Fruzsinak lövésem se volt, mit adjak karácsonyra, viszont van egy különleges képességem. Habár addig a pillanatig sosem tudom, mihez kezdjek, a szoros időkorlát mindig kihozza belőlem a legjobbat. Az isteni szikra most küldött egy nagy muffint, amibe már-már beleharapni is kötelező. Ez egy kitűző. Pólóra, kabátra, sapkára, táskára, kutyára, macskára, jókedvre. A csomagolás meg egy kis plusz. Rózsákkal és gyönggyel díszítve, csak hogy Fruzsi biztosan dobjon egy hátast. Elértem a célom.

2012-az önmegvalósítás éve

Hol is kezdjem...

Azt hiszem, leszek oly bátor, hogy nyilatkozzak a rajz oktv-ről (országos középiskolai tanulmányi versenyek, de továbbiakban mást is fog takarni), hiszen tegnap volt a leadási határidő, ma meg már ma van. Lopásnak nincs esélye, viszont sokan érdeklődtek felőle, úgyhogy kiteszem. Remélem ez szabályos és nem zárnak ki miatta. De nem loptam semmit, sehonnan, minden saját vélemény, gondolat. A zenék, csokik, élmények és a barátok nevezhetők természetes doppingszernek. Úgy vélem.

Induljunk attól a pillanattól, mikor december végén tudatosult bennem, hogy már csak 2 hetet szánhatok rá erre az egész procedúrára.

Nem is szándékozom tovább fecsegni, képek jönnek apró kommentárokkal.

Először is: a munkanapló. Nehéz feladat volt, ilyet még nem csináltam ezelőtt. Vonzanak az új dolgok. Beszkenneltem minden oldalát, így olvasható is (teljesen én vagyok, kívül, belül egyaránt)

 Rizsa, rizsa, rizsa...mentegetőzés

 A "gipszeket" az osztálytársaimmal írattam alá. Mintha...

 A nagy, hirtelen jött megvilágosodás.

A hátlap csak csokiöntet az extra fagyikehely tetejére...

Na és ugyebár a munka.
A gipsz már adott volt számomra, az ötlet meg az utolsó utáni pillanat előtt kettővel érkezett.
Szépen sorjában...
A fene nagy kíváncsiság nem éppen a szerencse és a jól alakult dolgok társa. 1 órán keresztül gipszes voltam.

Ezután végre azt csináltam, amit kellett.

 Így kezdte pályafutását, azonban nem várt komplikációk adódtak. A nagy szem reggelre kifakult (az éjjel folyamán 3 óráig festettem, utána elaludtam közben). Másnap anya nem engedett el suliba, mert 1.) zombi fejem volt 2.) talpig festék voltam 3.) nem volt kész, ráadásul újra kellett mázolni ezt a vackot. Ezért úgymond "lógtam" egy fél napot az iskolából. De végül elkészült a "mű".

És most játsszunk olyat, mint oly rég, gyermekként! Nagy könyv, tele zavaros képpel és keresd meg rajta az alábbi dolgokat...

LEGROSSZABBÓL A LEGJOBBAT

Rövid magyarázat: OK(tatási)TV-hez

A síró, értelemmel teli szem MI vagyunk, fiatalok, kiknek fájdalma és reménytelensége úgy pereg le a politikusokról, mint esernyőjükről az esőcseppek (a mérges galócára emlékeztető esernyő nem véletlen van). A szárnyaló, azaz próbáló madarak, melyek a nyakkendős manus melletti dallamra táncolnak, (azaz ahogy ő fütyül) szintén MI vagyunk.

A gipsz alján az "élet tengere" fodrozódik, melyen a kishajón (ismét véletlen) az "aki a világra jött" felirat olvasható. (azaz mind megszívtuk...) A fodrok végül egy óriási hullámban végződnek, mely mellett a domináló sárga Rózsa ismét nem véletlen. A belőle kinyúló (hozzátartozó) kéz mézesmadzagot nyújtva berántja a madarakat a sírtemetőbe. A kis papírrepülő (nem látszik) a szabadjára eresztett, már-már reménytvesztett álmainkat mutatja...

Persze lehet hogy csak belemagyarázom. ,,Ez van". Minden esetre van ma rosszabb, mint egy törött kéz. És nem a két törött kéz a helyes válasz. :)

Ennyi lennék ezek után, reménykedjünk a legjobbakban.

 Erre még lehet egy szemernyi esélyem.

További hírek: a témában megjelent egy újságcikk, amiben én is nyilatkozok, bár nem végzősként.

Én nem tudok mit mondani. Nem csak azért, mert szóhoz sem jutok ettől a röhejesnek sem csúfolható procedúrától, de én még csak a 11.-esek padját koptatom. Bár van még egy évem, már elment a kedvem az egésszel együtt attól a bizonyos NAGYBETŰS élettől is. Nagybetűvel küldeném az összes értelmi szerzőt melegebb égtájra. Végzősök, kitartás! Lesz ennél rosszabb...és ,,alig várom" hogy MI legyünk a következő tehetetlen áldozatok. Mert ugyebár végigtanulhatom ezt a 12 évet, ha apuciéknak nem villájuk és 3 Mercijük van. Valószínűleg ez az új emberi értékrend. És csodálkoznak, hogy mindenki menekül ebből az országból, a nagyravágyás és a remény becses temetőjéből. Azt hiszem én is ezt teszem, mielőtt élve elásnak...

Anna

2012

Ha valóban világ vége lesz, én azt sem bánom. Ezt az évet annak szentelem, amit szeretek.

Rajz oktv alakulgat, el kezdtem firkálgatni a lapokat, a munkanapló-kezdemény meg ácsingózva várja, hogy tovább írjam.

Szilvesztert Szegeden töltöttem, a napfény városában.
Fogadalmam nincs, vagyis de. Nem elindulni a rossz pólus felé történő elfordulás felé. Mindösszesen.