Zsannal nevetni jó.

rrrrrrrrrrr

Tegnap itt volt Zsan. Szeretem Zsant. Mindig megnevettet, mikor már úgy érzem, nincs kiút a sötétből, és céltalanul bolyongok a nagyvilágban. Zsan mókás és pozitív. Nem szereti a horror filmeket, rendszerint mindig egy párnát szorít az arcához, ha érzi, csunya dolgok fognak történni. Zsan mellett önmagam lehetek:) És úgy érzem ez kölcsönösen működik.

Szeretem, mikor meghallom a kopogását az ajtón. Igen, itt van. Kinyitom, és a szomszédokkal mit sem törődve óriási sikításban törünk ki, átöleljük egymást és ugrálunk. Örömünkben.

Rendszerint érdekes, mindkettőnket foglalkoztató dolgokról beszélgetünk, amit sosem lehetne abbahagyni, mert valamiért sohasem fogyunk ki a témából:) Zsannak mindig van valami jó sztorija...

-Tegnap lerajzoltam Zolinkát!:)
-Dejóó! És hasonlít?:)
-Hát a ruhája az igen.... xD

Szeretem, mikor Zsan úgy nevettet meg, hogy nem áll szándékában. Az előző kis párbeszédet is hidegvérrel, tök komolyan mondta. Mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne. Csak akkor kapott észbe, mikor a hasamat fogva, az ágyamon fetrengve fuldoklok a harsány nevetéstől. És ő is nevet. Velem együtt. Nem magán, rajtam. Ahogy nevetek. Őrajta.

Elhatároztuk, hogy megnézünk egy jó kis horror filmet egy nagy tál pattogatott kukorica társaságában. Beállítottam a mikrót 2 percre, és bementem a szobába a fényképezőt bütykölni, hogy megmutathassak neki 1-2 nyaralásos sztárfotót. Hallottam, hogy a mikró lejárt, Zsan bejön a szobába és nézi, ahogy szenvedek a lejárt elemekkel. Kiírt valami angol szöveget, hogy cseréljek elemet. Valamilyen Butteries...vagymi. Énmeg:

-Anyááád a Bátörííííz!

Mérges voltam. Valamilyen szinten hasonlítok Zsanra. Csak akkor tűnt fel, mi van, mikor Zsan hangosan kacag a szőnyegen fekve.

-Most azon van a film, hogy azzal szenvedsz, vagy mi?

És nevettünk tovább...

-Kész van a kukorica?

Bejöttem a szobába beállítani a filmet. Utána a konyhába lépdeltem a kukoricáért. Zsan, mint aki otthon érzi magát, a konyhában ül egy széken, és egy reklámújságot olvasgat. Ránézek, majd a mikróra. Megint megy. A mutató 8 percen áll.

-Normális vagy? Beraktad 8 percre a kukoricát???!!
-Hát kivettem, nem pattogott ki. Gondoltam, ha 2 perc nem volt elég neki, 8 táncsak az lesz már.

És ezt az egészet a legnagyobb nyugodtsággal tette. Égett pattogatott...inkább szenesedett kukorica szaga járta be a konyhát. Kiváncsian benyúltunk érte a mikróba, és nagy melepődésünkre csak pár szem volt fekete. Nemtudom már, mi történt ez után. Csak annyi rémlik, amint azon kaptam magam, hogy megint nevetünk...