Őrült vagyok. Igen. Ez a legmegfelelőbb tényező rám nézve. Feledni kellene a múltam, ha nem úgy akarok élni, mint egy gyűrött felmosórongy. De ösztönösen előidézem őket, még ha nem is emlékszem rájuk. Újra meghallgatom azokat a zenéket, amelyeket akkor szerettem, újra megnézem a régi képeket, és azon elmélkedem, vajon az, ami engem ennyire megvisel, őt is ugyan így megviseli? |
Kiírlak magamból, meggyógyulok...Állok melletted, ahogyan máskor más mellett nem, és annyira szeretnélek szeretni, nem is tudod, nem is tudom, érzem, érzem. Most úgy teszel, mintha, azután mégsem, és én nem nézek rád, közömbös leszek, mostantól az akarok lenni és nem akarok a szádhoz érni, mint régen, mint tegnap. Mint egy perce még. Megérint, hogy itt vagy és úgy teszek, mintha másvalaki volnál és én se én, hanem az a másik lennék, aki nincs itt, akit nem érdekelsz. Már nem akarom megsimogatni a fejed, megnyugtatón és forrón és kinevethetően és banálisan. Nem akarom a szemedet nézni, amíg könnybe lábadok, nem akarlak megcsókolni és nem akarom, hogy megcsókolj. De mosolygok is rád, és nem kerüllek el, szóba elegyedünk, beszéljük ostobán a semmit. Hétköznapi leszek veled. Nem vagyunk ünnep többé, kár, hogy egyetlen percre se voltunk. Nehéz a szívem, de majd ha akarom, nem fáj. Nevetek magamon, új-kamaszként: mindegy, ugye mindegy. Gondolsz-e bármire, ha látsz, ha látlak, mit gondolsz? Jó így? Így jó most? Már nem akarlak meghódítani, álmomban látott kép vagy, és én nem kereslek ébren, majd ha tudlak, nem kereslek. Nem kívánlak és nem akarok a testedhez érni, mohó markolással és cirógatással. Tévedés, hogy megszerettelek, nem megszerezni, nem birtokolni akarlak, nem, nem, inkább a semmi. A halálos közömbösség. A csend, mint sikoly. Így akartad, akarjuk akkor így. Meggyógyulok. Kiírlak. Magamból. Csak rám ne nézz. |
Nem tudom, mikor látlak újra téged, de bevallom neked, már most nagyon félek. Azt se tudom, te jössz, vagy én fogok menni, azt se tudom, akarsz-e majd velem lenni. Nem tudom, mit mondok majd akkor neked ,vagy hogy megmerem-e fogni majd a kezed. Nem tudom, hogy fogok a szemedbe nézni, nem akarnám a múltat újra felidézni! Tudnod kell, hogy most a múlt a boldogságom és hogy nem ez lesz az utolsó vallomásom. Lehet, hogy ilyen múlttal nem lesz boldog jelen, s akkor rájövök: hiába vagy újra velem. |
Későn fog rádöbbenni, hogy mégis volt egy lány, ki hibái ellenére eszméletlenül tudta szeretni... /vagy nem/...
|
•Ráámélem tetszik a kis [nagy] párna bari:D ekkora méretben még sosem kiviteleztem semmit :)
Nyisd ki egy pillanatra a szemed! És ne csak nézz, hanem láss is! Ugye, érzed a két fogalom közti, első hallásra csupán aprócska különbséget!?
Boldog Szüli☼-ot Aniim ! :)
